Rangos díjat kapott a PTE Biofizikai Intézetének tanára
2016. szeptember 22. csütörtök 09:32

Egy négyévente megrendezésre kerülő, rangos nemzetközi termoanalitikai kongreszszus díját, az ún. Setaram Award-ot vehette át a közelmúltban az Egyesült Államokban Lőrinczy Dénes professzor, a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetének egyetemi tanára.
A díjat a termikus analízis orvosi-biológiai célra történő alkalmazásában elért, "nemzetközi mércével is kiemelkedő eredményeiért" vehette át a pécsi professzor, első magyar kutatóként.
Lőrinczy Dénes immár 1968 óta a Pécsi Tudományegyetem, illetve jogelődje munkatársa. Kutatási területe az izomműködés, és annak orvosi-biológiai háttere. A díjat, amely a kongresszusi szereplés teljes fedezésével és ezer dollár jutalommal jár együtt, a Termikus Analízis és Kalorimetria Nemzetközi Szervezete (ICTAC) ítéli oda négyévente annak a kutatónak, aki ezen a területen olyan kutatási eredményt tud felmutatni, mely nemzetközi mércével is kiemelkedő és hasznosítható.
A díj kapcsán a professzor hangsúlyozta: „Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, különösen azért, hiszen még soha nem kapta meg közép-európai kutató ezt a rangos nemzetközi elismerést. Azt jelzi számomra, hogy megérte az a több évtizedes fáradságos munka, kutatási tevékenység, amelyet a PTE Biofizikai Intézetének munkatársaival együtt végeztünk, és ezen az úton kell továbbhaladnunk." - mondta el Lőrinczy Dénes egyetemi tanár.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....

