Ötezer jogi válasz érkezett már a Felvitől
2009. november 18. szerda 09:05
Az eredetileg OFI Jogász néven indult szolgáltatás 2004-ben jelent meg a felvi.hu portálon. Az Educatio Nonprofit Kft. azzal a céllal hozta létre az ingyenes tanácsadást, hogy elektronikus úton jogi tájékoztatást adjon a felvételi előtt álló diákoknak a jogszabályi feltételekről - olvasható a szervezet honlapján.
A fiatalok először leginkább a pontszámításról faggatták a jogászokat, majd 2005-től egyre többen érdeklődtek a kétszintű érettségiről is. 2006-tól az érettségihez és a felvételihez kötődő kérdések mellett szép számban érkeztek a bolognai rendszerű képzésre, az átjelentkezésre, a kreditátvitelre vonatkozó megkeresések is.
2007-ben kettébontották a szolgáltatást: a felvételizők rendelkezésére azóta a Felvi Jogász áll, a hallgatóknak pedig a Hallgató Ügyvédje segít eligazodni a jogi témákban.
Ősszel kapott választ az ötezredik diák, aki oktatási problémájával a portál jogászaihoz fordult. Az eddigi esetek csaknem fele, azaz 48 százaléka egyszerűbb, 34 százaléka átlagos nehézségű volt, a kérdések 18 százaléka azonban bonyolultabb jogi problémát jelentett.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...

