Nevelési Világkonferencia a Pécsi Tudományegyetemen
2010. július 09. péntek 16:58
A konferenciára különösen sok résztvevőt várnak Amerikából, Afrikából és Ázsiából. A meghívott előadók olyan témákról fognak beszélni, mint az értékek szerepe a kulturálisan sokszínű világban, hogyan változtatható az iskola kellemes és hasznos hellyé, mit tehet az iskola azért, hogy a jövő nemzedék mindent megtegyen a fenntartható fejlődésért, a föld megmentéséért.
A résztvevők mintegy 100 előadást tartanak, melyek a pedagógia minden területére kiterjednek a tanárképzéstől a játékos tanulás lehetőségéig. Nyolc műhelymunka keretében a résztvevők saját élményt szerezhetnek a tánc és a zene felszabadító erejéről, a matematika-tanulást segítő eszközökről, a befogadó iskolák sajátos hangulatáról.
A Khetanipe, a Romák Összefogásáért Egyesület és a Rácz Aladár Közösségi Ház meghívására, a PTE Romológia és Nevelésszociológia Tanszék közreműködésével a résztvevők megismerkedhetnek a cigányok oktatási helyzetével.
A konferencia megnyitóján címzetes egyetemi docensi címet adományoznak dr. John Raven pszichológusnak, aki évtizedek óta együtt dolgozik dr. Klein Sándorral, a PTE FEEK Ergonómia és Munkapszichológia Intézeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárával. A világkonferencia egyik fő előadását ugyancsak ő fogja tartani: tapasztalataival komoly hasznára lehet a FEEK keretén belül folyó pszichológiai és pedagógiai jellegű oktatási és kutatási munkának.
A konferencia július 11–17-ig tart.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...

