Még nem rektor az új rektor
2010. április 18. vasárnap 19:44

Az egyetem jelenlegi vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a rektori feladatok folyamatos átadásával kapcsolatban egyeztetett Bódis Józseffel, az újonnan megválasztott rektorral, aki ennek köszönhetően májustól már rendszeresen részt vesz a vezetői értekezleteken.
Gábriel Róbert kijelentette: hivatalos átadási-átvételi dokumentáció készül - pont ez az, amit én annak idején hiányoltam – tette hozzá.
Ezzel együtt a folyamatban lévő beruházások felügyelete, illetve a kollektív szerződés felmondásával kapcsolatos tárgyalások bőven ellátják tennivalókkal a még hivatalban lévő rektort. Gábriel ez utóbbival kapcsolatban úgy vélte: célszerű, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseket már az új rektor egyeztesse a szakszervezetekkel, vagyis, az új kollektív szerződés létrehozására vonatkozó tárgyalásokat az egyetem részéről Bódis professzor fogja vezetni.
A július végén átadásra kerülő tudásközpont esetében is felmerült Bódis József közreműködésének gondolata, miszerint, ettől kezdve az üzemeltető szervezettel kapcsolatos tárgyalásokon is vegyen részt, hiszen a szervezet létrejötte hosszú távú döntéseket igényel.
A Science Building közbeszerzési pályázata azonban már az utolsó fázisban van, így Gábriel Róbert csak a közbeszerzés sikeres lezárása után adja át a felügyelet jogát utódjának, aki ezáltal az építkezés felügyeletével, és az üzemeltetési kondíciók kialakításával adja nevét a projekthez.
- Augusztus 20-ig valószínűleg elkészül az új rektori hivatal, a kollégiumi rekonstrukció előre meghatározott ütemterv szerint halad, a Szántó és a Jakabhegyi kollégium szeptemberben kerül átadásra, a nagy kérdés azonban az, hogy mikor kerülhet sor a TIOP-pályázat szerződésének aláírására – jelentette ki Gábriel professzor.
Hivatalosan bejelentették, hogy nyertek. Birtokukban van az a levél, amely szerint a forrást odaítélték, de egy kilencvenmilliós tétellel csökkent a támogatási összeg. Ez komoly problémákat vet fel, ám az intézmény jól felfogott érdeke, hogy a szerződést minél előbb a végleges formájában aláírják.
– Úgy gondolom, erre még az én ciklusomban, tehát június 30-ig sor kerül – mondta Gábriel Róbert, majd hozzátette: mindaddig szívesen dolgozik a folyamatban lévő projektek hajrájában, ameddig részvételére szükség van, a jövőben pedig mindenben segíti, és – ha szükséges – együttműködik majd utódjával, Bódis Józseffel.
H. L. B. - Illusztráció: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...

