Kutatást indít a PTE és a Debreceni Egyetem az idegrendszert ért károsodások területén

2017. február 06. hétfő 09:28

Kutatást indít a PTE és a Debreceni Egyetem az idegrendszert ért károsodások területén

A Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem partnerségével megvalósuló projekt célja, hogy egy nemzetközi színvonalú egészségügyi kutatásfejlesztési és szolgáltatási centrumot hozzanak létre a neurorehabilitáció területén. Az idegrendszert ért károsodás(ok) következtében kialakult fogyatékosság és rokkantság komoly terhet jelent a társadalomnak és az érintett családoknak, így rendkívül fontos a minél hatékonyabb és gyorsabb gyógyítás e betegek számára. Ebben jelenthet komoly előrelépést a most induló projekt.  

A Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem partnerségével valamivel több mint 650 millió forintos támogatásból megvalósuló műszerfejlesztések célja kettős.

A szakemberek vizsgálni fogják a már forgalomban lévő vagy fejlesztés alatt álló innovatív rehabilitációs eszközöknek a betegekre gyakorolt hatásait, alkalmazásuk előnyeit és hátrányait.

Dóczi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, a projekt szakmai vezetője hangsúlyozta:

„Egyetemünkön és a régiónkban hiánypótló jelleggel létrehozunk egy modern Neuro-biomechanikai laboratóriumot, ahol a rehabilitációs tevékenységet megelőzően a páciensek releváns adatai felvehetőek, majd a terápia során - a terápiát kiegészítő eszközök bevonásával - folyamatosan monitorozhatóak lesznek. Alkalmazunk majd 3D mozgásterápiát és mozgásanalízist, virtuális valóság technológiát, statikus és dinamikai vizsgálatokat, kinematikai és dinamikai modellezést, fMRI és MTR képalkotást, elektrofiziológiai és neuro-implantológiai vizsgálatokat. Másrészt, a Neuro-biomechanikai laboratóriumban szerzett tapasztalatokat is beépítve, olyan fejlesztéseket tervezünk megvalósítani, amelyekkel a rehabilitációs eszközök jobbak, hatékonyabbak és akár olcsóbbak is lehetnek." - mondta el a projekt kapcsán Dóczi Tamás professzor. Ennek érdekében egy Robotikai kutatóközpontot is létrehoznak, ahol az orvosi alkalmazásokhoz szükséges műszaki és informatikai fejlesztések valósulhatnak meg.

Képünk illusztráció. 

Forrás: PTE