Krutki Józsefné a gazdasági főigazgató
2010. július 25. vasárnap 18:57

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) április óta folytat nyomozást a pécsi egyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben, amelynek során június elején Imhof Gáboron kívül előzetes letartóztatásba helyeztek hét személyt, köztük az intézmény informatikai igazgatóját, a központi közbeszerzési osztály két munkatársát, valamint négy további gyanúsítottat.
Bódis József professzor, a PTE új rektora korábban többször is hangsúlyozta, hogy az események komoly erkölcsi és anyagi válságot eredményeztek, amelyeket kezelni kell, valamint mindenképpen megoldást kell találni az intézmény gazdasági stabilitásának megteremtésére. Ennek jele lehet, hogy – információink szerint – Krutki Józsefné személyében meg is lelték az ideális jelöltet.
A rektor nem kívánta kommentálni információnkat, mindössze pár nap türelmet kért azt illetően, hogy hivatalosan is nyilvánosságra hozzák az új gazdasági vezető kilétét.
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta értesülésünket maga az érintett, Krutki Józsefné. Mint elmondta, éppen szabadságon van, de ezzel együtt is korai az érdeklődésünk – a jövő hét elején azonban már kereshetjük ez ügyben.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...

