Kriszbacher Ildikó Ösztöndíj tehetséges hallgatóknak

2016. szeptember 28. szerda 11:31

Kriszbacher Ildikó Ösztöndíj tehetséges hallgatóknak

A Pécsi Tudományegyetem Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Programjának célja, hogy elősegítse a hallgatókban rejlő tehetség kibontakozását.

Az ösztöndíj mellé a hallgató egy éves időtartamra oktatói tutorálással végezheti szakmai-tudományos kutatását. A pályázatok beérkezésének határideje október 3. 12:00 óra.

A pályázatnak be kell mutatnia a hallgató által a pályázat beadását megelőző időszakban elért szakmai eredményeket. Pályázni az egyetemi tanulmányok megkezdését követő két lezárt, teljesített félév után lehet teljes idejű alapszakos, mesterszakos és osztatlan képzésben részt vevő nappali tagozatos hallgatóknak, akik az ösztöndíj időtartamára a PTE hallgatói maradnak.

A pályázat részei:

- Pályázati űrlap alapadatokkal, szakmai eredmények felsorolásával.

- Munkaterv, amely részletesen ismerteti a kitűzött célokat és az azok eléréséhez tervezett munkát. A Munkaterv részeként a pályázó vállalja az elkövetkező TDK-n történő indulást, elért eredményeinek ottani bemutatását.

- A pontozásban elszámolni kívánt eredményeket igazoló dokumentumok másolata.

A tutor a Munkaterv űrlapon véleményezi a pályázó szakmai tudását, tehetségét, aláírásával vállalja a hallgató munkájának irányítását és jóváhagyja a Munkatervet.

A pályázaton nem indulhatnak azok a hallgatók, akik a 2016/17-es tanévre elnyerték az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíját, valamint azok a korábbi Kriszbacher Ildikó Ösztöndíjasok sem, akik nem tettek eleget a beszámolási kötelezettségüknek.

Amennyiben a pályázó doktori képzésben vesz részt, a pályázat benyújtására abban az esetben sem jogosult, ha a doktori képzés mellett a graduális képzések valamelyikében is tanulmányokat folytat.

A pályázati űrlapot és a munkatervet számítógéppel kell kitölteni, azt kinyomtatni és aláírni. Kézírással kitöltött pályázati anyagot nem fogadnak el.

EQM - PTE - Fotó: MTI/Marjai János