Jövő héten döntenek a kutatóegyetemekről
2010. március 25. csütörtök 22:18
Manherz Károly elmondta: a Pálinkás József MTA-elnök által vezetett bíráló bizottság elkészítette a pályázatok értékelését és megfogalmazta javaslatait az oktatási miniszter felé. Az értékelés nem nyilvános, a bírálók titoktartási nyilatkozatot írtak alá.
A címre állami elismeréssel rendelkező egyetemek pályázhattak, melyek közül - a tárca korábbi tájékoztatása szerint - 8-9 kaphatja meg az elismeréssel járó oklevelet és pénzügyi támogatást. A tervek szerint erre a következő három évben összesen 27 milliárd forintot különítenek el uniós forrásból, ez intézményenként 1,5-3 milliárdos dotációt jelenthet.
Az MTI csütörtökön úgy értesült: a címre tizenkét intézmény pályázott, de elképzelhető, hogy a 8-9 helyett csak 5-6 nyeri el.
A jogszabály értelmében kutatóegyetem a kiemelkedő színvonalú képzést nyújtó, a tudományos életben elismert, az Európai Kutatási Térségkutatási tevékenységéhez kapcsolódó intézmény lehet.
A kutatóegyetemnek jelentős hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet kell végeznie, melyek eredményét az oktatásba közvetíti. Feltétel még, hogy a tehetséggondozást a képzés minden szintjén kiemelt feladatként lássa el, kiemelkedő teljesítményt nyújtson a doktori képzés területén, valamint széleskörű nemzetközi együttműködéssel rendelkezzen mind a kutatás, mind a képzés területén.
A pályázat szerint a minősítést az adományozás évére való utalással három éven keresztül használhatja a felsőoktatási intézmény. A cím több egymást követő időszakra is elnyerhető, de 2013-tól a költségvetésből kell finanszírozni a kutatóegyetemi feladatokat.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...

