Hétfőig lehet jelentkezni a pótfelvételikre
2009. augusztus 06. csütörtök 16:37
A pótfelvételi eljárásban egy diák csak egy szakra jelentkezhet az Oktatási Hivatalhoz benyújtott lappal; a legtöbb meghirdetett szak költségtérítéses formában indul, emellett összesen 25 államilag támogatott mesterképzésre is lehet jelentkezni. A választható képzések listája és az eljárás tudnivalói a www.felvi.hu honlapon érhetőek el - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint írták, idén a pótfelvételi eljárás során több mint háromszáz szak közül lehet választani. Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben csak költségtérítéses formában, míg mesterképzésben államilag támogatott és költségtérítéses formában is hirdettek meg képzéseket az intézmények.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy azokon a szakokon, amelyeket már a 2009. évi általános eljárásban is meghirdettek, a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb a július 23-án meghatározott pontszámnál.
Az OFIK és az Educatio Kft. kitért arra, hogy elektronikus jelentkezéskor az eljárási díjat folyószámláról banki átutalással kell befizetni. Lehet jelentkezni hagyományos úton, külön erre a célra készült jelentkezési lappal is. Ezt az Educatio ügyfélszolgálatán vagy a szakot meghirdető egyetemen, főiskolán lehet beszerezni. Az 5000 forintos eljárási díjat csekken kell befizetni, majd az eredeti feladóvevényt rá kell ragasztani a lapra.
A határidő rövidsége miatt mindenkinek meg kell adnia lehetőleg egy mobiltelefonszámot és olyan e-mail címet is, amelyet rendszeresen használ - tették hozzá.
A pótfelvételiben csak azok felvételizhetnek, akik nem jelentkeztek a 2009. szeptemberben induló képzésekre vagy jelentkeztek ugyan, de nem vették fel őket. Azon mesterképzések esetében, amelyeket az intézmények államilag támogatott és költségtérítéses formában is meghirdettek, mindkét finanszírozási forma feltüntethető a jelentkezési lapon - tudatták.
A ponthatárok 2009. augusztus 29-én derülnek ki, ezután minden jelentkező értesítést kap az Oktatási Hivataltól. Sikeres felvételi esetén a beiratkozással, képzéssel kapcsolatos tudnivalókról a felsőoktatási intézmények is értesítik a felvett jelentkezőket, akik 2009 szeptemberében megkezdhetik tanulmányaikat.
Az idén 127.500 diák jelentkezett egyetemekre és főiskolákra, a tavalyi 96 ezerrel szemben. Közülük első körben mintegy 94 ezren kerültek be az intézményekbe, ezen belül államilag finanszírozott képzésre 66 ezren.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Egy kurd fodrász Pécsett: nemcsak a...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...