Gyakorlatilag újjáépítik a szegedi egyetemet
2010. július 15. csütörtök 14:25
A Dóm téri rekonstrukció - amely a mintegy 7 milliárd forint összköltségvetésű Tudássétány-program keretében valósul meg - komoly szervezési munkát igényel, át kellett alakítani a kutatási és oktatási tevékenységet - mondta a beruházás munkaterületének csütörtöki átadásakor Szabó Gábor akadémikus, a felsőoktatási intézmény rektora.
A sokak által irigyelt küllemű műemlék épületekben működő fizikus és kémikus tanszékekre egy év múlva költözhetnek vissza a hallgatók. A tanszékek többsége a felújítás idejére a korábbi 1-es számú kórház épületébe költözött, ahol a laborok többsége már újra működik - közölte a fizikus professzor.
Majó Zoltán, az SZTE fejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a nyolcvanéves épületekben az utolsó komolyabb felújítást 1960 körül végezték, ezt követően csak állagmegóvási munkák folytak.
A rekonstrukcióra közbeszerzésen kiválasztott Gropius Zrt. tíz hónap alatt mintegy négyezer négyzetméternyi laboratóriumot és tantermet újít föl. Kicserélik a teljes elektromos rendszert, a nyílászárókat, megújulnak az épületgépészeti berendezések, korszerű gázrendszert kapnak a kémiai laborok, a fizikus tanszékeknél pedig geotermikus hűtési-fűtési rendszert alakítanak ki - közölte a szakember.
A rekonstrukció mintegy kétmilliárd forintba kerül, s a fejlesztés részeként további 600 millió forint értékben új műszereket és eszközöket szereznek be - mondta az igazgató.
A Tudássétány-program részeként várhatóan az év végére készül el az egyetem központi műemlék épületének kétmilliárd forintba kerülő rekonstrukciója, s ekkorra egymilliárd forintból megújul a Mérnöki Kar új oktatási tömbje is - közölte Majó Zoltán.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...

