Érdemes-e Pécsett diplomázni?
2010. augusztus 24. kedd 18:57

Az idei felvételin jól szerepelt a PTE, hiszen többen jelentkeztek az intézménybe, mint tavaly. Lengvárszky Attila, az egyetem oktatási igazgatója szerint a középiskolások választásában szerepet játszott a pécsi diploma elismertsége is.
– A Pécsi Tudományegyetem évek óta végez kutatásokat a felvételizők körében. Az eredmények azt mutatják, hogy a jelentkezőknél kiemelt jelentőségű választási szempont a képzés minősége és a diploma munkaerőpiaci értéke. A felvételizők és az egyetemi hallgatók körében végzett felmérések szerint a jelentkezők főleg az egyetemünkön folyó oktatás magas színvonala és az oktatók felkészültsége, elismertsége miatt választanak minket. De fontos szempont még a város pezsgő élete, illetve a baráti szálak, kötődések is – tudtuk meg Lengvárszky Attilától.
A vezetőség célja, hogy a Pécsett végzett hallgatók a munkaerőpiacon megállják a helyüket. Az egyetem felmérései alapján elmondható, hogy a munkaadók pozitívan viszonyulnak a PTE-s diplomásokhoz.
– Az egyetemünkön folyó magas szakmai színvonalú képzés eredményeképp a munkaerőpiaci szereplők örömmel fogadják a PTE-n végzett frissdiplomásokat. Az elméleti tudás átadása mellett az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt kap a szakmai tapasztalatszerzés és egyéb kompetenciafejlesztés támogatása is, melyben országos szinten is kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet intézményünk – mondta az oktatási igazgató.
Szavait alátámasztotta Simon Anna, a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Next Consulting Kft. tanácsadója:
– Cégünk elsősorban a pénzügyi szolgáltatókra szakosodott, így az esetek nagy százalékában közgazdászokkal vesszük fel a kapcsolatot. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a Pécsi Tudományegyetemen szerzett diplomának jó híre van az országban, a munkaadók értékesnek tartják az itt megszerzett tudást.
A PTE az idei évtől a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) országos kutatásához kapcsolódóan elindította az intézményben végzettek, illetve a jelenleg is ott tanulók online megkeresését. A DPR célja a végzett hallgatók pályakövetése, illetve a hallgatók motivációjának feltérképezése. A kutatások első eredményei őszre várhatóak, ekkorra tehát még pontosabb kép rajzolódhat ki a pécsi diploma értékéről.
Képünk illusztráció.
Palotás Péter – Fotó: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Pénteken lesz a virágvásár a Kossuth...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Pécsett a gyógymasszőr és webes...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...