EHÖK: botrány van, meg sumákolás
2010. december 16. csütörtök 18:57

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat tisztségviselőit a szervezet alapszabálya értelmében a kari hallgatói önkormányzatok (HÖK) vezetőiből, illetve az EHÖK elnökéből és alelnökeiből álló küldöttgyűlés jogosult megválasztani, valamint posztjáról eltávolítani.
Telefonon felkerestük a küldötteket, ők azonban nem bizonyultak közlékenynek az üggyel kapcsolatban - a kari hallgatói önkormányzatok vezetői konkrétan egytől egyig visszautasították a nyilatkozattétel lehetőséget. Mint Belák Máté, az orvosi kar hallgatói önkormányzatának elnöke fogalmazott: ők azt szeretnék, ha a vezetőcsere egyetemi ügy maradna.
Bálint Dávid, a PTE EHÖK sajtóreferense úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a leváltott vezető, Herendi Ferenccel szemben az EHÖK belső vizsgálatot folytat a felelőtlenségek pontos hátterének feltárása végett.
.
- Ennek lezárásáig nem szeretnénk részleteket elárulni, és egyelőre az indítvány szövegét is csak a küldöttgyűlés tagjai ismerhetik meg. Amíg folyamatban van a tények feltárása, addig nem áll módomban többet közölni arról sem, milyen jellegű vezetői felelőtlenség miatt váltották le az elnököt - mondta el a sajtóreferens.
A visszahívást követően a testület ügyvivő elnökének a korábbi alelnököt, Zag Gábort választották. Az újdonsült vezetőt sikerült telefonon elérnünk, de ő sem oszlatta el a homályt.
- A témában még nem szolgálhatok semmilyen konkrétummal. Információim szerint azonban nem történtek pénzügyi visszaélések az önkormányzatnál - mondta Zag Gábor, az EHÖK frissen megválasztott ügyvezető elnöke.
Természetesen szerettünk volna lehetőséget adni Herendi Ferencnek is, hogy ismertesse álláspontját, de az ex-vezetőt hiába hívtuk, nem vette fel a telefont. Herendi mellett egyébként Varga Norbert általános alelnököt és Pintér Mihály titkárt is leváltották, az egyetem az ő felelősségüket is vizsgálja.
Az EHÖK olyannyira teljes hírzárlatot rendelt el, hogy a váltás pontos okait még a csütörtökön ülést tartó Szenátus tagjai sem ismerhették meg.
A testület hallgatása mindenesetre nehezen érthető, hiszen ezzel valószínűleg csak tovább erősítik a szervezet körüli pénzügyi visszaélésekről szóló pletykákat.
(A PTE EHÖK sajtóközleményét lásd a kapcsolódó írásoknál jobbra - a szerk.)
Képünkön a leváltott elnök, Herendi Ferenc látható.
Palotás P. - Fotó: PTE
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...

