Egy évre bezárnak a kollégiumok
2010. június 24. csütörtök 19:00
A hallgatók búcsúznak a Jakabhegyitől.
Az állapotáról országosan hírhedtté vállt kollégium már soha nem lesz olyan, mint régen - legalábbis az egyetem ebben reménykedik. A PTE megbízásából 2009-ben megkezdődött, a Strabag és az Immorent Zrt. által kivitelezett PPP konstrukcióban zajló kollégiumfelújítási projekt újabb állomásához érkezett: ezúttal a Jakabhegyi és Szántó kollégiumok fognak újjászületni.
NÉZZE MEG, MILYEN A JAKABHEGYI A BEZÁRÁS ELŐTT:
Előbbi lakóinak június 25-ig kell elhagyni „otthonukat", némelyiküknek véglegesen, hiszen július 15-ei hatállyal megkezdődik az épület teljes, több mint egy évig tartó rekonstrukciója. A Szántó kollégium a nyár folyamán még diákszállóként ugyan üzemel, ám szeptember 15-én itt is megkezdődnek a munkálatok.
Dr. Kukai Tibor, a Pollack Mihály Műszaki Kar docense, az egyetem beruházási megbízottja elmondta, a felújítás a két épület minden területére kiterjed. A teljes körű rekonstrukció során megújul a víz-, elektronikai- és gyenge elektronikai hálózat, a vizes blokkok teljes rehabilitáción esnek át és a lakórészek komfortja is megváltozik, hiszen a jelenlegi 3-4 ágyas szobák helyett a kétágyas hálóké lesz a főszerep, ám ez nem mehet a jelenlegi befogadóképesség rovására.
Ezen utóbbi változtatás hasznossága a Jakabhegyi esetében hallgatói szempontból egyértelmű, hiszen az eddigi "szobánkénti népsűrűség" - bár kapcsolatépítési szempontból igencsak hasznosnak lehetett nevezni - az intim szféra teljes hiányával párosult, ez pedig a tanulás rovására megy. A gondot tetőzte a hiányos melegvíz ellátás, valamint a romos belső.
A felújítás szükségességére Kukai kijelentése teszi fel a pontot: „Ha nincs rekonstrukció, az ÁNTSZ végleg bezárta volna."
A kollégistáknak tehát új otthon után kell nézniük, kínálkozó lehetőségként pedig megemlíthető az 533 férőhelyes Universitas Kollégium, mely jelenleg még a megújulás dicső fázisában van, ám a tervek szerint augusztus 30-án átadásra kerül és beköltözhető lesz.
A Jakabhegyi lakói közt leginkább a közelben lévő BTK, TTK, AOK, a Szántó esetében pedig a FEEK hallgatói vannak többségben, így számukra - az előző kollégiumi díjhoz képest magasabb költségek mellett - a földrajzi távolságok leküzdése is problémát jelenthet. Nekik ajánljuk figyelmükbe a hallgatói szociális támogatást és az erre vonatkozó 51/2007. számú kormányrendeletet.
A beruházás várható befejezése 2011 augusztus 30.
Siptár Dávid - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...

