Bővülő együttműködés a PTE és a Richter között
2010. december 17. péntek 18:58
A Páva Zsolt (Fidesz) polgármester, Bódis József rektor, valamint Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója által jegyzett megállapodás szerint a felek a következő három évben együttesen pályáznak hazai és európai uniós forrásokra "a közös érdeklődésükbe tartozó tudományos területekre eső projektek megvalósítása érdekében". Elmondták: ez főként természettudományi, különösen az egészség- és gyógyszeriparral, valamint a biotechnológiával kapcsolatos kutatásokra vonatkozik.
A megállapodás rögzíti azt is, hogy időközönként beszámolnak az egyetemen folyó kutatásfejlesztési tevékenységről, annak irányairól, eredményeiről, s ha a Richter tudományos, illetve gazdasági szempontból arra érdemesnek tartja őket, további együttműködéseket köthetnek.
Páva Zsolt az aláírást követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Pécs számára a kulturális fejlesztés és az oktatás mellett a munkahelyteremtés is stratégiai kérdés. Jelezte: a városban 1998 óta nem volt jelentős munkahelyteremtő beruházás. Úgy véli, hogy erre a jövőben lehetőséget teremthet az egyetemi kutatási kapacitás kihasználása és az ezzel összefüggő beruházások.
Bódis József arról szólt, hogy az egyetem a képzés mellett nagy hangsúlyt kíván helyezni a kutatásokra és a tudományos sikerek elérésére, és fontos, hogy előre tudjanak lépni az eredmények hasznosításában is.
Bogsch Erik azt hangsúlyozta, hogy a Richter akkor lehet versenyképes a jövőben is, ha rendelkezik egyetemi kapcsolatokkal, egyetemi háttérrel, és megfelelő környezetet teremt a jól képzett szakemberek megtartására.
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a 2008-ban alapított Richter Gedeon Talentum Alapítványnak köszönhetően ösztöndíjakat nyerhetnek el a PTE élettudományi kutatások terén elkötelezett és kiemelkedő eredményeket elérő doktorandusz hallgatói.
A szervezet a 2011/2012-es tanévtől három PhD-hallgatónak nyújt kiemelt támogatást három évre.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...