A pécsi egyetem sárkányai is részt vesznek a Dunai Reggattán májusban
2018. április 23. hétfő 15:28

Az Antall József Tudásközpont szervezésében május 5-én ismét megrendezik a Dunai Regatta nemzetközi sportfesztivál Budapesten, a Műegyetem rakparton.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) sárkányhajó csapata immár ötödik alkalommal méreti meg magát a versenyen. Az elmúlt időszakban a pécsi fiatalok évről évre szebb eredményekkel térhettek haza: 2014-ben nyolc csapatból hetedikek, 2015-ben tizenkét csapatból negyedikek, 2016-ban tizenöt csapatból harmadikok, míg 2017-ben tizennyolc csapatból másodikak lettek.
A hallgatók felkészülése november óta tart: négy és fél hónapnyi edzőtermi tréning után április elején elkezdődtek a vízi edzések is Orfűn. Az idei évben különösen nagy a tét, hiszen eredményes szereplés esetén a PTE kvalifikálhatja magát a júliusban esedékes, Szegeden megrendezésre kerülő klub csapat világbajnokság egyetemi kategóriájában.
A korábbi évekhez hasonlóan a sárkányhajó csapatnak idén sem kell egyedül felutaznia a Dunai Regattára, sőt, minden eddiginél több pécsi lesz jelen aznap a rakparton! A PTE Táncegyüttes és a PTE Brass Band mellett ugyanis két nagy busznyi szurkoló kíséri fel a versenyzőket Budapestre. Utóbbi kapcsán érdemes kiemelni, hogy a rendezvény és a csapat népszerűségét jól jelzi: a buszok a meghirdetést követő 24 órában beteltek, azóta csak várólistára lehet felkerülni.
Április 25-én - tíz nappal a verseny előtt - egy „Ötszázan a Pécsi Sárkányokért!" elnevezésű egész napos flashmob keretében bárki kifejezheti támogatását a csapat iránt. Az eseményről bővebb információk a www.fb.com/pecsisarkanyok oldalon találhatók.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyára is kiadták a...
- Huszonegy határsértő ellen...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Beugranak fagyizni a héten a NAV...
- Viharokkal, jégesővel érkezik a...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Épületeket rongált két semmirekellő a...
- Gyurcsány ötven pécsi katonája
- Hétfőtől nagyon pörögnek a rendőrök...