A magyar csapat ismét érmekkel tért haza a Nemzetközi Földrajzi Olimpiáról
2017. augusztus 10. csütörtök 17:04

Augusztus kettő és nyolc között Belgrád adott otthont az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Földrajzi Olimpiának (iGeo - International Geography Olympiad). A nemzeti válogatóversenyeken kiválasztott 16 és 19 év közötti középiskolások 41 országból érkeztek Ausztráliától Argentínán át Indiáig. A magyar versenyzők három érmet is szereztek, minden idők egyik legsikeresebb szereplését produkálva ezzel.
A 160 versenyző közül négy magyar diákért szoríthattunk. Budapestről Verkmann Zsombor a Fazekas Gimnáziumból, Ujvári Márton az Eötvös József Gimnáziumból, Kliment Dávid a Veres Pálné Gimnáziumból, míg Kovács Eszter a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumból képviselte hazánkat.
A csapatot a Pécsi Tudományegyetemről Dr. Trócsányi András egyetemi docens, mint felkészítő tanár, valamint Bálint Dóra doktorandusz, a felkészítés koordinátora vezette. A magyar versenyzők közül hárman is érmet szereztek: Kliment Dávid és Verkmann Zsombor ezüstöt, Ujvári Márton pedig bronzot vehetett át teljesítményéért. Ennek köszönhetően az országok nem hivatalos versenyében a magyar csapat történetének egyik legsikeresebb szereplésével térhetett haza.
A diákokat a HunGeoContest országos, angol nyelvű földrajzverseny keretében válogatják. A verseny és a felkészítés szakmai hátterét immár másfél évtizede a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézete biztosítja.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...

