400 ágyas: egykapus sürgősségi
2010. január 28. csütörtök 20:05

A TIOP-pályázatból finanszírozandó fejlesztés eredménye egy valódi egykapus rendszer lenne, amelyben - Dr. Kollár Lajos, a pécsi klinikum főigazgatójának elképzelése szerint - az összes orvosszakma képviseltetné magát a jelenlegi C-ambulanciához kapcsolódó bővített részlegben. Itt végeznék el a sürgősségi beavatkozásokat, ugyanakkor a betegek továbbgondozásához szükséges legfontosabb kezeléseket szintén házon belül tudnák megoldani.
A tömb felújítása után ide költözik vissza a sebészet teljes vertikuma, de itt található a traumatológia, a kardiológia, a gasztroenterológia, valamint a Szívcentrum is. Az orvosprofesszor hangsúlyozta, az új rendszer kialakításának végső határideje 2012 év vége, de, mivel a munkálatok uniós kontroll mellett folynak majd, ezért egy lehetséges késés komoly következményekkel járna.
Mint arra Kollár Lajos rávilágított, ugyanezen határidőre kell befejezni a PTE klinikáinak intézményegyesítési folyamatait is, amelynek tervét még tavaly decemberben fogadta el az egyetem szenátusa. Célja pedig, hogy a jelenlegi, néhány esetben több osztályon párhuzamosan folyó egyetemi gyógyítási tevékenységet (mind orvosszakmai, mind az eszközök tekintetében) lehetőleg nagy intézetek kialakításával tudják koncentrálni - egyúttal gazdaságossá téve a működést.
A megadott határidőt követően ilyen összefüggő betegségcsoportok számára létrehozott intézetekben végeznék - egyebek mellett - az összes szív és érrendszeri, daganatos és mozgásszervi beteg ellátását (lásd kapcsolódó írásainkat - a szerk.).
Az elgondolás ugyanakkor szerkezeti változtatásokat is magával hozna, magyarázta a főigazgató, aki hozzátette: az új intézeti struktúrák élén egy szakmai és gazdasági vezető állna. A főigazgató azt mondta, ez utóbbiak betöltésére április végén írnának pályázatot, július elsejével pedig eredményt is hirdetnének.
Balikó Gergő - Illusztráció: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...

