Páva Zsolt nyomravezetői díja az uránvárosi vandálok elfogásáért
Az alábbi sajtóközlemény érkezett szerkesztőségünkhöz. "Százezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a polgármester Pécsett mindent megpróbálunk megtenni, hogy megóvjuk, biztonságban tudjuk és épségben megőrizhessük közös értékeinket mind a mai pécsiek, mind az utókor számára. Térfigyelő-kamerákkal, Poldi bácsikkal, közterület-felügyelőkkel, civil egyesületekkel, polgárőrökkel védjük parkjainkat, tereinket, köztéri művészi alkotásainkat. Keserű tapasztalat azonban, hogy még a leggondosabb odafigyelés ellenére is - számomra túl sokszor - találkozunk a szándékos, esztelen...Új helyen az egyetlen uránvárosi köztéri óra
Uránvárosban az EKF-beruházásokat követően csak egyetlen, az Esztergár Lajos és a Körösi Csoma Sándor utcák kereszteződésében található köztéri óra maradt, miután az Uránbányász térről eltávolították a másikat. Az egyetlen megmaradt óra sem működött már évek óta, ám azt a tél folyamán felújították és működőképes állapotba hozták. A megújult időmérőt azonban új helyen, az Uránbányász térrel szemben található szolgáltatóház előtt acél közvilágítási kandeláberen helyezik el a közeljövőben.Este tíz után elszabadul a pokol az Olympia környékén, tavasszal várhatóan tovább romlik a helyzet
Az utóbbi időben bulizó negyeddé változott az uránvárosi Olympia Üzletház környéke, ott ugyanis több szórakozóhely és próbaterem is található. A szerkesztőségünket felkereső lakók szerint este tíz után elszabadul a pokol, a hangoskodó fiatalokra hiába hívják ki egy éjszaka alatt többször is a rendőröket, időről-időre rázendítenek. A helyi polgárőrök vezetője szerint sok esetben elviselhetetlen a lárma, még annak ellenére is, hogy - elmondása szerint - a tulaj mindent megtesz azért, hogy "kulturáltabban" szórakozzanak a vendégek. A napokban munkatársunkat egy,...
Utazhatnánk Uránvárosból...
Hétfőn és kedden délután három órától a Szivárvány Gyermekházban (Dr. Veress E. u. 6.) beszélgethetnek a téma...
Folytassa Uránváros! -...
Aki lakott Uránban, vagy oda járt iskolába, esetleg a nagyszüleit látogatta ott, elfogultan gondol a városrészre. Eszébe sem...
6x Uránváros! Szakmai- és...
A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. megbízásából, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa Közterek és Parkok újjáélesztése II. ütemhez kapcsolódóan, köztérfejlesztési társadalmi akciók...Betörték egy autó...
Rongálás miatt tett feljelentést egy férfi tegnap a rendőrségen. Az ismeretlen elkövető egy uránvárosi parkolóban betörte a sértett személyautójának szélvédőjét. Az okozott kár kb. 25 000...Talán a hideg végre elűzi...
A napokban több olvasónk is jelezte, hogy az uránvárosi Esztergár Lajos utcában található szolgáltatóház előtt rendszeres az...
A rendőrök ébresztették az...
Jobban járt volna, ha bejglisütéssel tölti a péntek estét az a férfi, akit ittas vezetés miatt kapcsoltak le az uránvárosi rendőrök - mialatt ő a kocsijában aludt. A Baranya...A T-Home ügyfelei elégedettek a kapott szolgáltatással
A Magyar Telekom pécsi boltjainak köszönhetően az interaktív tévézés megfizethető korszakát élhetik a városlakók, a tripla kedvezménnyel igényelhető csomagot, amelynek ez a szolgáltatás is része, egyre többen használják ki. Havi száz órát nulla forintos percdíjjal beszélhetnek családtagjaikkal telefonon, extra gyors internetet és az interaktív tv minden előnyét megkapják egyszerre. A megkérdezett ügyfelek maximálisan elégedettek a szolgáltatással, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint saját, alább idézett szavaik. Bíró Ildikó: - Az egész család odavan az IPTV-ért, mert...
Máris összefirkálták az uránvárosi 37 négyzetméter szobrot
Nem sokáig húzta graffiti-mentesen Pécs egyik legújabb köztéri alkotása, az uránvárosi Ércbányász téren augusztus 31-én felállított, 37 négyzetméter névre keresztelt szobor. A bányászlakást szimbolizáló, üvegből és fémből készült műalkotás Mecsek Áruház felé eső részét a napokban graffitivel rondították össze, az építményt tehát nagyjából két és fél hónapig hagyták épen a vandálok.Ittas sofőr, drogos utas - újabb sikeres uránvárosi fogás
Vasárnap hajnalban ellenőriztek egy gépjárművet és a benne ülő személyeket az uránvárosi rendőrök. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a gépkocsi vezetője ittas, utasa pedig kábítószert fogyasztott. A személyeket előállították és eljárást indítottak ellenük.Milliókat bukott az...
Évek óta csúfítja a Mecsek Áruház mögötti épület legfelső szintjét egy félbemaradt építkezés. Az Ybl Miklós utcai társasházra...
A terek és parkok...
Decsi István, Uránváros egyik önkormányzati képviselője úgy látja, a városrész fejlődéséhez összefogására lenne szükség,...
Bűnbandát kapcsoltak le az...
Az Uránvárosi Rendőrőrs nemrég fejezte be azt a nyomozást, melynek során összesen 59 bűncselekményt sikerült felderíteniük. Tavaly év végén kerültek a rendőrök látókörébe azok a...Játékos kincsvadászat és...
November 5-én, szombaton az "Uránváros - itt élünk" program keretében várják a játékos kedvű polgárokat a Minerva Könyvtárban, ahol GPS-es kincsvadászat és vetélkedő zárja...Le kellett kapcsolni a gázt...
Néhány nappal ezelőtt az egyik uránvárosi társasház napokig gáz nélkül volt, a hatvanas években épült csövekből ugyanis...
Egymás hegyén-hátán...
Hatvan évvel ezelőtt még nem számolhattak azzal a tervezők, hogy napjainkban már az sem számít szenzációnak, ha egy család két...
A T-Home meghódítja Uránvárost - Interjú Dani Viktóriával
Nyár végén a Magyar Telekom új üzletet nyitott Uránvárosban. Az üzletnyitás alapvető célja volt, hogy megkönnyítse az uránvárosiak életét, hiszen az ügyeik intézéséért azóta nem kell kilométereket megtéve a belvárosba utazni. Októberben pedig a T-Mobile és T-Home üzletben nem mindennapi akcióval várják az új- és meglévő előfizetőket. Dani Viktóriával, a T-Pont üzletvezetőjével beszélgettünk arról, mik a tapasztalataik a nyitás óta. - Mi történt az üzlet életében azóta, hogy beköltözött az - ebből a szempontból - még érintetlen városrészbe? - Július 25-i nyitásunk óta nagyon sok...
Egyhavi gáz- és áramdíjat takaríthatunk meg a T-Home-nál
A Magyar Telekom Nyrt. idén februárban tűzte kínálati listájára kedvezményes energiaszolgáltatását, amelynek köszönhetően egy évben akár egyhavi gáz- és áramszámla díját takaríthatjuk meg. Akár 8%-kal olcsóbban juthatunk áramhoz és földgázhoz, ha a cég ügyfélkörébe tartozunk. Az aktuális ajánlatról Jung Lászlót, a Magyar Telekom Nyrt. Dél-Dunántúli régióvezetőjét kérdeztük. - Már februártól elérhető önöknél a kedvezményes gáz-és áramszolgáltatás itt Pécsett. Milyen feltételek mellett igényelhető ez a komplex termék?- Tavasztól a Magyar Telekom Pécsett is ajánlja kedvezményes...
A T-Mobile bőkezűen ajándékozta uránvárosi rajzversenye győzteseit
Rajzverseny győzteseinek öröme törte meg uránváros csendjét pénteken délután, a helyi T-Mobile és T-Home üzletnek köszönhetően. Még augusztusban hirdették meg ugyanis rajzpályázatukat, melynek utolsó aktusa a pénteki akció volt: a legjobb három munka gyümölcse beért, a szerencsés gyerekek egy-egy mobiltelefonnal is gazdagodtak. Az uránvárosi Esztergár Lajos utcai T-Mobile üzlet Nyári élményeink című rajzpályázatának három kategóriáját díjazták október 14-én. A beérkezett képeket három iskola rajztanárai zsűrizték, majd a szeptember 10-ei beküldési határidőt követő héten...
0 | 21 | 42 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyászhír: tragikus hirtelenséggel...
- Sikerült kiemelni a Hableányt a...
- Egyre melegebbre fordul, 25 fok is...
- Piacokon, cukrászdákban,...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Különleges jelenség ragyogja be...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...

