Zuschlag János megtérítette a kár egy részét
2008. április 24. csütörtök 15:57
"Ha a befizetések megtörténtek, a bűnügy vizsgálatát, annak minősítését nem befolyásolja, annyit jelent, hogy adott esetben bele kerül a vádiratba, hogy a kár egy részét megtérítette, mely egyébként 75 millió forint" - mondta Szabó Ferenc.
A főügyész-helyettes hozzátette: ez a kár egy része, pontosabban az ő terhére rótt kár egy része, ettől függetlenül Zuschlag János azt vallotta, hogy büntetőjogi felelősségét továbbra is elismeri.
A becsatolt okiratokat ellenőrizzük - fűzte hozzá.
Szabó Ferenc beszámolt arról: egyidejűleg a gyanúsított védője kezdeményezte Zuschlag János szabadlábra helyezését, melyet majd annak függvényében vizsgálnak meg, hogy a becsatolt okiratok valósak-e, tehát a kárenyhítés megtörtént-e.
A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.
A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.
Az ügynek 16 gyanúsítottja van, közülük Zuschlag János mellett Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van. A harmadik letartóztatott személyt, Zuschlag János személyi titkáraként is tevékenykedő Lados Istvánt, a kecskeméti ügyész indítványának megelelően a szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe vette. A bíróság jogerős határozatának indokolása szerint Lados István az eljárás során önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve terhelő vallomást tett.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...