Vizsgálják a bagláni támadás körülményeit
2010. augusztus 27. péntek 19:25
A vezérkari főnök az MTI megkeresésére elmondta: már javában tart az a vizsgálat, amelynek célja, hogy kiderüljön, követtek-e el felderítési, taktikai hibát a katonák szállításakor, illetve annak előkészítésében. Előzetesen azonban azt el lehet mondani, hogy nem emberi mulasztás okozta a katona halálát - fűzte hozzá.
Benkő Tibor kifejtette, hogy a vizsgálatban nem tudnak helyszíni szemlét tartani, hiszen harctérről van szó, viszont mindenkit meghallgatnak, aki részt vett a "feladatban", illetve katonai szakértőket is bevontak a munkába.
Megvizsgálják egyébként azt a páncélozott Toyotát is, amelyben a meghalt katonanő és három megsérült társa is utazott. Az autó egyébként a "saját lábán" tért vissza a magyar bázisra, miután felrobbant mellette egy robbanószerkezet, és eltalálták egy vállról indítható rakétával - tette hozzá.
Mint mondta: minden eszközt visszahoztak a harctérről; volt olyan katona, aki háromszor fordult a helyszínen, hogy ne maradjon ott semmi.
Az altábornagy emlékeztetett arra, hogy az afganisztáni tartományi újjáépítési csoportnál (PRT) most zajlik a váltás, ez a vizsgálat idejét kicsit meghosszabbíthatja, így két-három héten belül zárulhat le.
A vezérkari főnök beszámolt arról is, hogy a meghalt posztumusz hadnagyot katonai tiszteletadással fogadják a hét végén Kecskeméten.
Pappné Ábrahám Juditot jövő hétfőn búcsúztatják szülőfalujában, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alacskán. Az alacskai kastélykertben, református szertartás szerint vesznek végső búcsút tőle.
Az afganisztáni Baglán tartományban augusztus 23-án ért támadás egy magyar katonai konvojt, egy katona meghalt, hárman megsérültek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három pécsi drogdílert is...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...