Vasutassztrájk: ma is folytatódik
2008. február 04. hétfő 11:11

A sztrájk idejére nyújtandó elégséges szolgáltatásról nem született megállapodás a vasárnapi egyeztetésen, ezért a vonatközlekedésben késésekre, járatkimaradásokra, rövidített útvonalakra kell számítani, a bértárgyalások hétfőn 11 órakor folytatódnak.
A Volánbusz, a BKV, a Csongrád megyei Tisza Volán és a Veszprém megyei Volán-társaságok járatain elfogadják a vasúti bérleteket.
A VDSZSZ a MÁV Zrt.-vel és a MÁV-START személyszállító céggel a nap folyamán folytatja a tárgyalást a szakszervezet bérköveteléséről.
Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az MTI-nek a sztrájk kezdete után elmondta, hogy az elsődleges információk szerint Budapesten a Déli pályaudvaron egy forgalomirányító sztrájkol, ami gondot okozhat a vonatközlekedésben. A Keleti pályaudvaron a hajnali műszakban dolgozó forgalomirányítók közül senki sem sztrájkol - tette hozzá. A Nyugati és a Kelenföldi pályaudvarról egyelőre nem voltak információi a sajtófőnöknek.
Egy Belgrádból Budapest felé tartó nemzetközi gyorsvonatot kerülő útvonalon hoznak fel a fővárosba, hogy kikerüljék azokat az állomásokat, amelyeken sztrájkba kezdtek, így ez a vonat megérkezik majd úti céljához - mutatott rá Kavalecz Imre.
A munkabeszüntetés miatt kiszámíthatatlan lesz a vonatközlekedés - hívta fel a figyelmet a vasúttársaság sajtófőnöke.
A szakszervezetnek a hajnali üzemkezdéskor még nem voltak információi arról, hogy hol és hányan léptek sztrájkba tagjai közül.
Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szerint irreálisak és nem jogosak a VDSZSZ követelései.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozóinak - a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalóinak.
A VDSZSZ, amely a négy nagy vasutas szakszervezet egyike, követelései alátámasztására február 1-jén, péntek hajnal 3 órakor meghatározatlan idejű munkabeszüntetésbe kezdett, amelyet déli 12 órakor felfüggesztett, ugyanakkor bejelentette: ha nem születik megállapodás a tárgyalásokon, akkor legkésőbb hétfőn folytatódik a határozatlan idejű sztrájk.
A hétvégi egyeztetéseken sem a szakszervezet bérköveteléséről, sem pedig az elégséges szolgáltatásról nem sikerült megállapodni, azért a VDSZSZ úgy döntött, hogy hétfőn 3 órától folytatják a sztrájkot.
A pénteki, határozatlan időre szóló sztrájk meghirdetését megelőzően a VDSZSZ legutóbb tavaly december 17-én tartott egynapos munkabeszüntetést, csatlakozva a Liga és a Munkástanácsok akciójához, amelyet az egészségbiztosítási törvényjavaslat és a nyugdíjszámítási szabályok változtatása ellen hirdettek meg, továbbá tiltakoztak a szárnyvonalak bezárása ellen is.
A MÁV-csoport 36 991 munkavállalójából 9400 a VDSZSZ tagja. A MÁV Zrt.-nél 2007. december 31-én - amikor még a mozdonyvezetők és a gépészet dolgozói is odatartoztak - a 29 985 munkavállalóból 5863, a MÁV-START-nál a 4894 munkavállalóból 2506 volt tagja a VDSZSZ-nek. A MÁV-Cargónál a 2112 munkavállalóból 1031-en tagjai a VDSZSZ-nek.
Képünkön: Üres vágányok a Keleti pályaudvaron. Hajnaltól folytatódik a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk a MÁV teljes vonalán. A VDSZSZ azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbérfejlesztést kér a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozóinak.
MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...