Vannak, akik visszatérően megszegik a kijárási korlátozás szabályait
2020. április 02. csütörtök 18:20

Vannak olyanok, akik visszatérően megszegik a kijárási korlátozás szabályait, velük szemben helyszíni bírságot és feljelentést kellett alkalmaznia a rendőrségnek - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
Lakatos Tibor ezredes hozzátette: a kijárási korlátozások ellenőrzése során a rendőrség 187 esetben figyelmeztetést alkalmazott, több mint 70 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 162 esetben pedig feljelentést tettek a rendőrök.
Mint mondta, a rendőrség a polgárok együttműködésére számít, ezért volt sok a figyelmeztetés, azonban a kijárási korlátozást visszatérően megszegőkkel szemben helyszíni bírságot szabnak ki vagy feljelentést tesznek.
Kiemelte: sokszor előfordul, hogy fiatalok gyülekeznek közterületeken. Ezeket a közterületi tartózkodásokat azonban minimálisra kellene csökkenteni - mondta Lakatos Tibor.
Az ezredes kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a Magyarországon bevezetett járványügyi intézkedések nem túl szigorúak, és igazodnak a járvány jelenlegi helyzetéhez. Mint mondta, nehezen képzelhető el az intézkedések enyhítése.
MTI - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...