Van terrorelhárítási főigazgatónk
2010. szeptember 01. szerda 10:55
A Fidesz volt biztonsági igazgatóját, akit a belügyminiszter júniusban nevezett ki miniszteri biztosnak a Terrorelhárítási Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására - szintén szerdai hatállyal - a hét elején nevezte ki rendőr dandártábornokká Schmitt Pál köztársasági elnök.
A Terrorelhárítási Központ létrehozásáról szóló, augusztusban közzétett rendelet szerint a központ az ország egész területére kiterjedő illetékességgel rendelkező, a rendészetért felelős miniszter irányítása alatt működő költségvetési szerv.
A központ védi a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt is.
Feladata az alábbi bűncselekmények felderítése és megszakítása: terrorcselekmény, emberrablás, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése. Ugyancsak feladata - a nyomozó hatóságok, az ügyészség, továbbá a rendvédelmi szervek felkérésére - a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fegyveres vagy felfegyverkezett személy elfogása, az egyéb személy elleni erőszakos bűncselekmények megszakítása, az ön- vagy közveszélyes állapotban lévők elfogása.
A Terrorelhárítási Központ mindemellett elemzi és értékeli a Magyar Köztársaság terrorfenyegetettségének helyzetét is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három pécsi drogdílert is...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat