Van, ahol már mise közben is lopják a perselypénzt
2009. augusztus 25. kedd 09:02
A magyarországi egyházak kára csak az utóbbi öt évben háromszázmillió forint volt, idén azonban ez az összeg már bizonyosan több mint az ötszörösére emelkedett - olvasható a cikkben.
Ennek oka az a nagy visszhangot kiváltó eset, amikor - a vélhetően a rendelésre dolgozó tolvajok - a Komárom-Esztergom megyei Császár templomából elvitték id. Dorfmeister István kizárólag a település templomába szánt barokk képeit. Az egyházkerület vezetői szerint a kár nehezen megbecsülhető, de legalább másfél milliárd forint.
Ugyanez a banda lophatta el később a székesfehérvári Rác-templom ikonjait és kegytárgyait, negyvenmilliós veszteséget okozva a szerb ortodox egyháznak - hívja fel a figyelmet a lap, amely összeállításában a legfrissebb és legfelháborítóbb eseteket is feleleveníti.
Emlékeztet arra, hogy csak pár napja annak, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei Anarcs kápolnájából elloptak két, bronzból készült harangot, s felidézi a főváros VIII. kerületében, a Lőrinc pap téri templomban történteket, amikor négy fiatal a mise alatt próbálta meg ellopni a perselypénzt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...