Ülésezik és értékel az MSZP-frakció

2009. augusztus 19. szerda 09:26

Frakcióülésen értékeli az elmúlt napok költségvetésről folyó tárgyalásait az MSZP frakciója - írja a szerdai Népszabadság, utalva arra, hogy tudomásuk szerint a kormány egyebek mellett hozzá akar nyúlni az Út a munkába programhoz is úgy, hogy csökkentené a közmunkákkal töltendő napok és órák számát.

Az informális szerdai frakcióülésen a költségvetési munkacsoportok vezetői, illetve a szakpolitikusok vitatják meg az elmúlt héten a minisztériumokkal folytatott tárgyalások eredményeit - olvasható a cikkben.

A lap az MSZP felső vezetéséből származó forrásai szerint az egyeztetések meglepően békésen folytak, a képviselőcsoport megértette a "kőbe vésett" elvonások szükségét, pontosabban a 3,8 százalékos hiánycél tartásának kényszerét.

A lap szerint a MÁV-tól elvonandó 40 milliárdos összeg, pontosabban a közösségi közlekedés átszervezése okozza egyelőre a legkevesebb nézeteltérést. Ez feltételezések szerint elsősorban az utóbbi időkben - például a politikai alapú sztrájkok miatt - kialakult vasútellenességnek tudható be.

Ami az önkormányzati rendszerből kivonandó 120 milliárdot illeti, információink szerint az MSZP és a kormány egyetért abban, hogy a megyei önkormányzatok "vízfejeit" kívánják felszámolni.

Várhatóan az egészségügyet érintően lehetnek viták, bár a lap forrásai úgy fogalmaznak: az egészségügyből nincs elvonás, igaz, forrásbővítés sincs. Ami jelen helyzetben - különösen a járulékbevételek csökkenése miatt - okozhat nehézségeket.

Hasonlóan érdemi takarékosságot és ezzel együtt feszültséget is várnak az oktatás területén. A lap úgy tudja, hogy a szocialisták és a kormány terve szerint "kifeszítenék" a normatívákat, vagyis betartatnák például azt a kötelezettséget, hogy egy tanárnak egy héten legkevesebb huszonkét órát kell tartania, s ezért nem lehet majd másképp, például adminisztrációs feladatokra elszámolni ezt az időt.

hirextra.hu/mti