Újból felállítják az Országzászlót Győrött
2008. április 28. hétfő 18:29
Herkely Ákos, a KDNP sajtószóvivője elmondta: az önkormányzatban vitákat kiváltott ügyben az ellenzékben lévő szocialisták által irredentának minősített Országzászló a 88 évvel ezelőtti trianoni tragédiára emlékeztet, arra a döntésre, amellyel az ország kétharmad részét elvették - fogalmazott.
Sík Sándor, a KDNP önkormányzati frakcióvezetője a sajtótájékoztatón kijelentette: egyesek az önkormányzatban "a nemzeti érzelemmel ellentétesen szavaztak", de a Fidesz és a KDNP közös szavazatával meg fog valósulni az Országzászló emlékműve.
Sík Sándor kitért arra, hogy az emlékmű felállítását elsőként vállaló cég tulajdonosát megfenyegették, ezért ő visszalépett a munkától. Az önkormányzat frakciói ugyanakkor a fenyegetési ügytől elhatárolódtak, és valamennyien elítélték azt - közölte.
Ottófi Rudolf alpolgármester szerint pártoktól független eseménynek kellene lennie az Országzászló újbóli felállításának, amelynek eredetijét 1934-ben avatták Győrött. A zászló ugyanarra a helyre kerül, ahol több mint hét évtizeddel ezelőtt kialakították, s ugyanúgy is fest majd, ahogyan akkor. Talapzatán az eredeti felirat is olvasható lesz : "Hiszünk Magyarország feltámadásában".
Az alpolgármester megerősítette az MTI értesülését, amely szerint a témával megbízott győrújbaráti építési hatóság álláspontja szerint az országzászló felállításához nincs szükség építési engedélyre. Az Országzászlót a tervek szerint június 4-én, a trianoni döntés évfordulóján avatják fel a belváros egyik közparkjában.
A parknak évek óta dísze a Golgota szobor, Deim Pál alkotása, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékműve.
Ottófi Rudolf alpolgármester közölte: az önkormányzat döntése értelmében a parkban nemzeti kegyeleti emlékhelyet hoznak létre. Ennek lesz része a Golgota, az Országzászló és a Szent István-i kettős kereszt, amelyet ugyancsak a közeljövőben helyeznek el.
A KDNP pénzbeni felajánlását Majtényi László, a Összefogás a Polgári Körökért Egyesület elnöke vette át a hétfői sajtótájékoztatón.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...