Új jogosítványokat kaptak a rendőrök és a katonák
2015. szeptember 21. hétfő 16:20
Az Országgyűlés hétfőn a rendőrségnek és a honvédségnek is új jogosítványokat, valamint feladatokat adott a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.
A képviselők 151 igen szavazattal, 12 nem ellenében és 27 tartózkodás mellett fogadták el a Fidesz-KDNP tömeges bevándorlás kezelését célzó előterjesztésének sarkalatos, kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit.
A törvénymódosítások eredményeként a migrációs válsághelyzetben feladatot kapó katonák sok tekintetben a rendőrökre vonatkozó szabályok alapján intézkedhetnek. Így például igazoltathatnak, elfoghatnak és előállíthatnak, átvizsgálhatják a ruházatot, csomagokat és járműveket, továbbá idegenrendészeti intézkedésben és határforgalom-ellenőrzésben is részt vehetnek, ezek során pedig kényszerítő eszközöket alkalmazhatnak.
A rendőrségnek emellett lehetősége nyílt, hogy a - a nemzetbiztonsági szolgálatokkal együttműködve - külföldi felderítő tevékenységet végezzen az államhatár rendjét veszélyeztető, valamint a terrorizmussal összefüggő cselekmények felderítésére, beleértve az embercsempészek felkutatását és leleplezését.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

