Úgy fest, ki kell telepíteni Devecsert is
2010. október 11. hétfő 09:55
A járművek előző este érkeztek a Veszprém megyei kisvárosba; a kitelepítés ügyében a katasztrófavédelem illetékes, így a társaság nem tudja, hogy a buszok meddig esnek ki a forgalomból - mondta Mihályka Imre, hozzátéve, hogy tartalékkeretükből küldtek járműveket, így reggel a megszokott számú, kilencven busz indult útjára Győrben. Közlése szerint az utazók legfeljebb annyit éreztek a változásból, hogy a csuklós buszok helyett esetleg "szóló" járműre szálltak fel, amelyen így nagyobb volt a zsúfoltság, "de ebben a vészhelyzetben ennyi tolerancia elvárható". Szűts György megyei katasztrófavédelmi igazgató az MTI érdeklődésére hétfő reggel annyit közölt: a húsz busz készenlétben áll, de azt nem tudják, meddig kell kivonni azokat a forgalomból.
A vasárnap kitelepített kolontári lakosok hétfő este tudhatják meg, hogy mikor térhetnek vissza otthonaikba - közölte a veszprémi település polgármestere vasárnap este, az ajkai sportcsarnokban elszállásolt emberek részvételével tartott lakossági fórumon.
Tili Károly azt mondta, hogy hétfő estig elkészül a települést védő gát, amely egy esetleges újbóli vörösiszap-lavinától mentené meg a települést. A védelmi bizottság a munkálatok előrehaladásának ismeretében dönt arról, hogy a falut elhagyó 715 ember mikor térhet vissza üresen hagyott otthonaiba.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

