Tűsarkúban futottak versenyt a magyar hölgyek
2008. május 10. szombat 22:28
Az egyik, fiatal nőknek szóló divatmagazin szervezte a versenyt, amelyre 1300-an jelentkeztek és közülük közjegyző előtt 100-at sorsoltak ki. A szabályok szerint cipő sarka nem lehetett 8 centiméternél alacsonyabb és másfél centiméternél szélesebb, nem lehetett csizmában vagy lábra erősített tűsarkúban futni, és a magyar állampolgárságú, rajthoz álló hölgyeknek be kellett tölteniük a 18. életévét.
Először médiaszemélyiségek futották végig a 100 méteres távot, kedvcsinálóként, igaz, egymás kezét fogva, de őket nem kötötték a szigorú szabályok. Maróy Krisztina, a magazin főszerkesztője elmondta, több férfi kifogásolta, hogy miért nem indulhat a tűsarkú cipős futóversenyen.
Szakmai zsűri díjazta a legszebb ruhát is: ebben a versenyben Kozecz Anikó lett az első, aki félmillió forintot kapott. Sok volt az extrém futóöltözék: akadt, aki menyasszonyi ruhában, más paradicsomi tarkaságú, piros-sárga szuperminiben futott, előfordult az is, hogy anya és lánya szinte ugyanúgy volt felöltözve.
A legszebb cipő díj boldog tulajdonosa Azari-Vozár Viktória lett. Több szponzor is felajánlott értékes ajándékcsomagokat - közölte az MTI.
A versenynek már számos országban hagyománya van. Oroszországban több nagyvárosban rendeztek elődöntőket, a döntőre Moszkvában került sor. A tűsaroksprintek távjai országonként eltérőek: Amszterdamban 350 métert tett meg 150 nő egyszerre. Rendeztek már hasonló futóversenyt Németországban, Lengyelországban és Svédországban is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...