Trianon-szobrot akar az MSZP-s politikus
2009. augusztus 29. szombat 13:36
A lapnak nyilatkozva az újpesti alpolgármester elmondta, úgy látja, hogy Magyarországon a lakosság többsége egyetért abban: 1920. június 4-e történelmünk egyik legszomorúbb pillanata, de ehhez azt is hozzátette, hogy a múltunk közös, ezért nem szabad hagyni, hogy annak bármelyik eseményét bárki, bármilyen politikai oldal kisajátítsa.
Trippon épp ezért visszautasította azt a felvetést, hogy terve kampánycélokat szolgálna. Az alpolgármester Újpest szombati Főtér-építő rendezvényén jelenti be szándékát, melyet szerinte a képviselő-testület is támogatni fog.
Horváth Gyula, Budapest városképvédelmi bizottságának MSZP-s alelnöke nem hallott még az ötletről, de ha a testülete elé kerül, komoly vizsgálatnak vetik alá.
"A megemlékezés fontos, de azt is látni kell, hogy egy ilyen szobor tágabb értelemben a kontinenst is érinti. Európának nagyon gyorsan egységes nemzetté kéne válnia, így nem lenne szerencsés, ha az emlékmű irredenta vagy más, negatív üzenetet hordozna" - szögezte le Horváth, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a főváros zöld utat ad a szobornak.
Trippon ötlete vélhetően megosztja majd az MSZP-t - állapította meg a Népszava. A lapnak a szocialista pártot néhány hónapja elhagyó Krausz Tamás történész kijelentette: a szoborállítás teljes szellemi kiürülést jelez.
"Kampánycélokat szolgáló, álromantikus, múltba forduló és értelmetlen vállalkozás, ami sérti a környező népeket. Ráadásul teljesen idegen a baloldali hagyományoktól. A trianonozás mindig a politikai jobboldal ideológiai maszlaga volt, holott a tragédiáért a történelmi felelősség a jobboldalt terheli. Az vezette ugyanis bele az országot az első világháborúba" - fogalmazott a történész.
Mint mondta, az a szocialista párttag, aki ilyet támogat, "közönséges politikai szélhámos", aki valószínűleg nem tudja, hogy a Jobbik vagy az MSZP tagja-e.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Elkészült a szépen felújított...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...