Továbbra sem tudni, hol lép fel Madonna
2009. július 31. péntek 17:39
Madonna eredetileg a Kincsem Parkban lépett volna fel, ám a szervezők kedden közölték, hogy a Puskás Ferenc Stadion adhat otthon az amerikai énekesnő fellépésének. Egy nappal később a stadiont kezelő Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet azt közölte, hogy a létesítmény csak akkor lehet a koncert helyszíne, ha a Magyar Labdarúgó Szövetség ehhez hozzájárul.
"A Live Nation Hungary Kft. értetlenül áll az augusztus 22-i fellépés Puskás Ferenc Stadionba történő áthelyezése kapcsán kialakult helyzet előtt, hiszen a bevett eljárással foglalta le a stadiont, és kapott egy aláírt, írásos visszaigazolást július 21-én a Puskás Ferenc Stadion vezetőségétől" - olvasható a közleményben.
A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézetszerdán cáfolta, hogy aláírta volna az előszerződést.
A Live Nation Hungary Kft. közölte: a meghirdetett új ülőjegyek eladása, illetve a Puskás Ferenc Stadionba szóló ülőjegyek pontos kijelölése nem kezdődik meg pénteken. A szervezők reményei szerint a tárgyalás után ez rövid időn belül megtörténhet.
"Addig is kérjük a Madonna-rajongók türelmét, hiszen a koncert Budapesten megrendezésre kerül, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a nézők felejthetetlen élményekkel térjenek haza augusztus 22-én este" - hangsúlyozza a Live Nation Hungary Kft. közleménye.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Együttműködik az MVM Zrt. a pécsi...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...