Török rendőrök álltak szolgálatba a magyar határnál

2021. december 17. péntek 17:59

Török rendőrök álltak szolgálatba a magyar határnál

Török rendőrök segítik a magyar határvédelmet. Az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írta alá a két ország belügyminisztere Budapesten. 

 

 

 

A Készenléti Rendőrségen tartott ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter törökül, Süleyman Soylu török belügyminiszter pedig magyarul köszöntötte az ünnepségen megjelent török és magyar rendőröket.

Pintér Sándor elmondta: Törökország ötven rendőrt küld a magyar határra. Süleyman Soylu közölte, hogy két magyar határállomáson állnak szolgálatba a török rendőrök. Az MTI-t a Belügyminisztérium arról tájékoztatta: a török rendőrök Röszkénél és Nagylaknál teljesítenek szolgálatot.

Pintér Sándor felidézte: november 11-én Ankarában tartották a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács közös kormányzati ülését.

Ennek keretében tárgyalt török kollégájával, és egyetértettek abban, hogy közös feladatuk az illegális migráció megakadályozása, az embercsempészet elleni küzdelem, valamint a határbiztonság megerősítése. A török belügyminiszter ekkor ajánlotta fel, hogy részt vállalnak a magyar határok őrizetében török tisztekkel.

Hozzátette: késedelem nélkül megkezdődhet a határforgalmi ellenőrzési feladatok végrehajtása a Törökország keleti határainál szerzett tapasztalatok hasznosításával, a most felsorakozott török vendégtisztek segítségével. Fontos előrelépésnek nevezte az együttműködést, hogy együtt hatékonyabban tudjanak fellépni a határokon átívelő bűnözéssel szemben.

„Hiszem, hogy együttes erővel, rendőreink és szakértőink közös munkájával még jobban meg tudjuk védeni hazánkat, Európát, és biztonságot tudunk nyújtani Törökország és Magyarország lakóinak"

- fogalmazott a Pintér Sándor. Hozzátette: a megállapodás intenzívebb tapasztalatcserére ad lehetőséget a két ország között a kiberbűnözés elleni küzdelem módszerei terén, valamint a kábítószer-bűncselekmények felderítésében és az ezt szolgáló technológiák esetében is.

A belügyminiszter köszönetet mondott kollégájának, hogy Törökország segítő kezet nyújt a magyar és az európai közbiztonság fenntartásához és erősítéséhez.

Süleyman Soylu a felek közötti mély gyökerekre visszanyúló jó kapcsolatot emelte ki és fontos lépésnek nevezte a belügyi együttműködést, amely az ankarai közös kormányzati ülésen Recep Tayyip Erdogan török elnök és Orbán Viktor miniszterelnök által lefektetett egyezmény keretein belül valósul meg.

Képünk illusztráció.

MTI