Több mint százezer kiló adomány érkezett a Mikulásgyárba

2021. december 26. vasárnap 15:00

Több mint százezer kiló adomány érkezett a Mikulásgyárba

Százezer kilogrammnál is több karácsonyi adomány érkezett az idén a Mikulásgyárba - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel. 

 

 

A tájékoztatás szerint volt olyan cég - a Privát élelmiszer üzletlánc ebesi központja, a Kerekes Kft. -, amely 16 ezer kilogramm élelmiszert adományozott a rászorulóknak. Ez volt a Mikulásgyár elmúlt 17 évének legnagyobb adománya - jelezte a közleményben Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője.

Az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő akciója 21 napon tartott nyitva, ezalatt 107 ezer kilogramm adomány érkezett, amelynek több mint 75 százaléka tartós élelmiszer, illetve tisztító- és tisztálkodási szer. Emellett játékokat és melegebb ruhákat is hoztak az adományozók - ismertették.

A jótékonykodók a Dózsa György úton, az 56-osok terénél, a Pólus Centerben és az ország nagyobb postáin adhatták le adományaikat. A Magyar Posta segítségével közel négyezer kilogrammnyi ajándék érkezett Budapestre a közlemény szerint.

Megjegyezték, hogy az ajándékok mennyisége tovább nőhet, mert az idén második alkalommal Németországban is több gyűjtőpontot üzemeltettek, ahonnan még nem érkezett meg minden adomány.

Idén 17. alkalommal szervezték meg a Mikulásgyár elnevezésű jótékonysági akciót. Az összegyűlt adományt az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyar Vöröskereszt osztja szét rászorultsági alapon.

MTI - Fotó: MTI(archív)