Több mint 80 millióval lesz olcsóbb idén október 23-a

2009. október 09. péntek 19:24

Nettó 141 millió forintból valósíthatja meg a közbeszerzési eljárás nyertese az idei október 23-i rendezvényeket a nemzeti ünnepnap és november 4-e között - közölte Budai Bernadett a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.

A kormányszóvivő kifejtette: az idei október 23-i állami ünnepség - a válságra való tekintettel - a tavalyinál mintegy 40 százalékkal lesz olcsóbb, ami azt jelenti, hogy ebben az évben 87 millió forinttal költ kevesebbet a kormányzat az állami rendezvények megszervezésére.

Emlékeztetett: idén nemcsak az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóját, hanem egyben a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóját is ünnepli az ország.

A közbeszerzési eljárás győztese a Leon Kft. Az elnyert összegben már a rendezvényszervezési, kreatív tervezési, gyártási, médiafoglalási és PR-feladatok költsége is benne szerepel - tájékoztatott Budai Bernadett.

A programokról szólva elmondta: október 20-a és 23-a között Budapest öt forgalmas helyszínén 1956-ra és a húszéves köztársaságra emlékező szabadtéri fotókiállítást és térinstallációkat tekinthetnek meg az érdeklődők. Az öt helyszínen kihelyezett mozisátrakban pedig dokumentumfilmek lesznek láthatók.

Budai Bernadett felidézte a kormányszóvivői iroda korábbi közlését, mely szerint idén nem lesz díszelőadás az Operaházban, helyette ünnepi konferencia lesz a Parlamentben október 22-én, amelyen mások mellett felszólal Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla házelnök is. A konferenciára olyan fiatalokat is meghívtak, akik 1989. október 23-án születtek, vagyis éppen az idei nemzeti ünnepen lesznek húszévesek.

A hagyományoknak megfelelően felvonják majd az állami lobogót a Kossuth Lajos téren, amit csendes megemlékezés és koszorúzás követ a Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobornál, valamint az Ötvenhatosok terén lévő emlékműnél.

Hagyományos katonai tiszteletadás mellett a Kossuth Lajos téren fellobban a forradalom lángja, amit november 4-én, a gyásznapon az esti órákban oltanak el.

A program szerint október 25-én a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium előtti installációnál róhatják le tiszteletüket a parlamenti sortűz áldozataira emlékezők. Az ünnepségsorozat zárása november 4-én lesz a Hősök terén.

Budai Bernadett kérdésre közölte: arról, hogy az idei október 23-i ünnepségek egyes helyszínein lesz-e kordonozás, és ha igen, milyen mértékű, azt az operatív törzs, illetve az illetékes szervek fogják eldönteni.

(mti)