Szólt a maszk miatt, kést kapott a nyakába az utas
2020. november 14. szombat 17:20

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján letartóztatták a férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy nyakon szúrt egy idős utast a villamoson, mert rászólt, hordja megfelelően a maszkot - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szombati közleményében az MTI-t.
A főügyészség közölte: a megalapozott gyanú szerint egy 40 éves férfi november 12-én a kora reggeli órákban a IX. kerületben, a Könyves Kálmán körúton közlekedő 1-es villamoson utazott úgy, hogy az általa viselt maszk nem takarta az orrát.
Egy időskorú utas felhívta a férfi figyelmét arra, hogy hordja megfelelően a maszkot. A felszólított ezen felháborodott, és bántalmazni kezdte a rászóló utast. Amikor a sértett segítséget kért a járművezetőtől, a gyanúsított elővett egy kést és megöléssel fenyegetve nyakon szúrta utastársát. Ezután leszállt a villamosról és elhagyta a helyszínt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei néhány órán belül azonosították és elfogták a támadót, akit őrizetbe vettek.
A közlemény szerint a sértett csak könnyebb sérüléseket szenvedett, de csak a véletlennek köszönhető, hogy nem következett be súlyosabb, halálos sérülés. Ezért megállapítható lehet az emberölés bűntettének kísérlete.
A Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A nyomozási bíró a kényszerintézkedést az indítvány indokaival egyetértve, egy hónapra elrendelte.
A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbeztek.
MTI - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Péntekig lehet igényelni a HPV elleni...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Patacsi lakópark: az alvállalkozók a...
- Pécsi Arcok - Sztojkovics Éva: Legyen...
- Továbbra sem találják az eltűnt...
- Tiffán: helyes a tömegtermelés elleni...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- A csapadékhiány miatt alig találnak...