Szili: a műemlék-felújítás javítja a versenyképességet
2008. május 14. szerda 14:23
Az Országgyűlés elnöke Varga Kálmánnak, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatójának társaságában tekintette meg az 1810 és 1815 között Pollack Mihály tervei alapján épült, állami kézből ki nem adható műemlékegyüttest, és rövid sétát tett a kastélyhoz tartozó - egy tavat is magában foglaló - 34,2 hektáros parkban.
Szili Katalin az MTI-nek elmondta: a dégi látogatás után az ozorai műemlékegyüttest keresi fel, majd Somogyváron az ottani emlékhely fejlesztési lehetőségeit megvitató konferencián vesz részt, azt követően pedig megtekinti a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a műemlékegyüttesek felújítása nem öncélú, helyreállításuk jelentősen meghatározza egy-egy térség, település versenyképességét, helyzetét. A turizmus, illetve a falusi turizmus révén munkahelyeket teremt, s egyéb fejlesztési lehetőséget is biztosít.
A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának idei költségvetése 600 millió forint, ahhoz 180 millió forint állami támogatást kapott. A felújításokra a forrást európai uniós pályázatokon kívánja előteremteni - mondta Szili Katalin.
Hozzátette: ezzel a lehetőséggel a dégi kastély esetében is élnek majd. Már az idén két KEOP pályázatot nyújtanak be a kastélykert és az élővizek műtárgyainak a helyreállításához.
A klasszicista stílusú dégi kastély teljes felújítása 6,5 milliárd forintba kerülne - tájékoztatta az Országgyűlés elnökét Alföldy Gábor, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának főkertésze, a dégi műemlékegyüttes létesítmény-felelőse.
Mint elmondta, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága finanszírozásában, mintegy 10 millió forintos költséggel rendbe hozták, kiállításra alkalmassá tették a földszinti termeket, ahol júniusban az egykori birtokos család történetét és a kastély történelmét bemutató tárlat nyílik, továbbá megkezdődött az elbozótosodott park fokozatos helyreállítása is.
A kastélynak "kulturális közfunkciót" szánnak. A tervek szerint a melléképületekben szálláslehetőséget biztosítanak majd, megteremtik a konferencia-turizmus lehetőségét, s egyebek között a helyhez illő éttermet, kávézót alakítanak ki - tette hozzá.
Varga Kálmán az MTI érdeklődésére elmondta: jelenleg hat műemlék épület európai uniós pályázata van "a szerződéskötés stádiumában", a dégi kastély a következő pályázati csomagba kerül majd be. A pályázatokhoz az állami költségvetéstől csak az önrész és a tervezés költségét kérik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...