Szijjártó: az MSZP irtózik a választásoktól
2009. október 14. szerda 20:24
A Fidesz elnöki stábjának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján mindezt arra reagálva mondta, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerdán bemutatatta pártja 2010-es választási programját és kijelentette, hogy az MSZP nem támogatja a fővárosi közgyűlés feloszlatását.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: jogosan merül fel az a kérdés, hogy minek program egy olyan pártnak, amely egyrészt irtózik a választásoktól, másrészt pedig soha nem tartotta be azt, amit ígért.
A fideszes politikus szerint az MSZP képtelen és alkalmatlan a kormányzásra; ezt bizonyítja az elmúlt nyolc év, amikor a régió éllovasából Európa betonbiztos sereghajtójává tették Magyarországot. Káosz, zűrzavar és anarchia van az országban és annak fővárosában - fűzte hozzá.
Mint mondta: az embereknek már több hónapja vissza kellett volna adni a jövőről szóló döntés lehetőségét, ezt azonban az MSZP és az SZDSZ elvette tőlük. Hozzátette: amikor a főváros működőképességének megőrzése érdekében vissza kellene adni a budapestieknek azt a lehetőséget, hogy döntsenek a főváros jövőjéről, most ezt is elveszik tőlük.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- A munkáltató által vállalt béremelés...
- Durva zivatarok csaphatnak le...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Az összes baranyai járásra riasztást...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...