Szeptemberig várják az Arany Jánosról szóló diákvideókat

2018. április 26. csütörtök 12:30

Szeptemberig várják az Arany Jánosról szóló diákvideókat

Szeptemberig 1-ig várják az Arany János életéről és munkásságáról szóló diákvideókat az Aranyfeszt Online Amatőr Rövidfilm Fesztiválra - mondta el Csejdy Réka, a fesztivál projektvezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. 

A 14-19 éves középiskolás diákok minimum 1, maximum 20 perces videókkal jelentkezhetnek - tette hozzá.

Elmondta: műfaji megkötés nincs, Arany János sokrétű személyisége számtalan módon megközelíthető, így bármilyen mozgóképes alkotás versenyben van.

Kevesen tudják, hogy Arany Jánosnak kitűnő hanga volt, szeretett gitározni, érdekelte a fényképészet és lázba hozták a technika új vívmányai, ezért is szeretnék, ha a diákok elmélyülnének az író világában, így az alkotások is legalább annyira színesek lehetnek, mint amilyen Arany János személyisége volt - fűzte hozzá Csejdy Réka.

A verseny két körben zajlik: az elődöntőben a közönség szavazatai alapján havonta három alkotás juthat tovább, így összesen 18 videó szerepel majd a döntőben. Az öt főből álló szakmai zsűri a leadási időszak lezárása után, a közönség által legjobbnak tartott 18 munka közül választja ki a fesztivál legjobbjait. Október 1. és 10. között a közönség is szavazhat majd az általa legjobbnak ítélt alkotásra. A verseny október 13-án díjátadó gálával zárul.

A részletes pályázati kiírás a www.aranyfeszt.hu oldalon olvasható.

MTI - Fotó: Pixabay