Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy anya és gyermeke
2015. november 21. szombat 15:53

Szén-monoxid-mérgezés okozta egy Kecskemét közelében élő anya és kisgyermeke halálát, az ügyben büntetőeljárás indult - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a gázkészülékekből kiáramló égéstermék okozta a két ember halálát.
Benedek Dávid rendőrségi sajtószóvivő elmondta, hogy a 31 éves édesanya és 4 éves kisfia holttestére szombat reggel egy hozzátartozójuk talált rá a család otthonában. A helyszíni vizsgálatok elsődleges adatai alapján a nő és a gyermek halálát szén-monoxid-mérgezés okozta.
Kovács Andrea, a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a helyszínen jelenleg is vizsgálják a tragédia okait a katasztrófavédelem és a gázszolgáltató munkatársai.
Az ellenőrzések és mérések eddigi adatai alapján a családi ház légterében felhalmozódott szén-monoxidot az épületben működő gázkonvektorok, illetve egy nyílt égésterű vízmelegítő berendezés bocsátotta ki.
A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.
Képünkön: a Kecskeméthez közeli Szarkás tanya egyik házában találták holtan az ott lakó 31 éves nőt és 4 éves gyermekét.
MTI - Fotó: MTI/Donka Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...

