Szélesebb alapokon az alkotmányozás
2010. október 19. kedd 10:25
Salamon László szerint több érv szól a hagyományos bizalmatlansági indítvány visszaállítása mellett az alkotmányba, amikor is a kabinet leváltható anélkül, hogy nyomban új kormányfőt választana a parlament - az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottság kereszténydemokrata elnökével a mai Magyar Nemzetben jelent meg interjú.
Salamon László kifejtette: szándékuk, hogy megőrizzék a parlamentáris kormányformát. Ezért az eddigi elképzelések szerint az államfő általánosságban nem tenne szert a mainál erősebb pozícióra, elképzelhető azonban, hogy szélesebb jogkört kap az Országgyűlés feloszlatásához.
A bizottság elnöke a kétkamarás Országgyűlést illető kérdésre azt mondta: személy szerint a vegyes megoldást támogatja, amelyben a korporatív elem is megjelenik, a köztestületek, az egyházak, a nemzeti, etnikai kisebbségek és a civil társadalom is kapjon helyet a második kamarában.
Beszámolt arról is, hogy mostanáig mintegy 100 vélemény érkezett az alkotmányozáshoz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

