SZDSZ-küldöttek a koalíció későbbi felmondásáért
2008. április 25. péntek 17:31
Az aláírók úgy látják, hogy a koalícióból történő kilépésről szóló frakció- és ügyvivői testületi döntés elsietett volt - közölte a határozati javaslatot aláírók egyike, Szentkuti Károly küldött, a liberális párt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke pénteken az MTI-vel.
A kezdeményezést Szentkuti Károlyon kívül többek között Tolnai Jánosné Pest megyei, Belgyár László Hajdú-Bihar megyei és Mohos Péter Győr-Moson-Sopron megyei küldött látta el kézjegyével.
Szentkuti Károly kiemelte: szükségesnek tartják, hogy legyen idő átgondolni az SZDSZ további szerepvállalását a koalícióban. De idő kell ahhoz is, hogy a párt felkészüljön a konstruktív ellenzéki szerepre. Ehhez egyelőre hiányzik a kiforrott politikai stratégia - vélekednek az aláírók.
A Győr megyei elnök azt mondta, a június 7-i tisztújító küldöttgyűlésen az elnökjelöltek és az ügyvivő-jelöltek programjai alapján hozhatnak a politikai és stratégiai döntést, és adhatnak felhatalmazást az új vezetésnek egy új koalíció létrehozásához, vagy az ellenzéki szerep felvállalásához.
Amennyiben szeptember 1-ig nem sikerül új koalíciós szerződést kötni, az SZDSZ ellenzéki pártként folytatja munkáját a soron következő országgyűlési választásig - olvasható a határozati javaslatban.
Az SZDSZ vasárnap Budaörsön tartja rendkívüli küldöttgyűlését, amelyen a koalícióból való kilépés kérdése lesz napirenden. A liberális párt vezető testületei, az ügyvivői testület és az országos tanács egyaránt azt ajánlották az SZDSZ küldöttgyűlésének, hogy a koalíció elhagyása mellett foglaljon állást.
Az SZDSZ eddig megtartott megyei választmányi ülésein - Győr-Moson-Sopron és Zala megye kivételével - a koalícióból való kilépés mellett voksolt a résztvevők többsége. Ugyanakkor több megyében is előfordult, hogy formális határozatot nem hoztak és a küldöttek lelkiismeretére bízták a döntést. A liberális párt fővárosi választmánya pénteken vitatja meg a kérdést.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...