Százmillió forintos bírságot kapott a BKV
2009. augusztus 01. szombat 09:53
A napilap szombati számában megjelent cikk ismertetése szerint rendkívüli felmondással, végkielégítés nélkül küldték el Szalai Lászlót, aki munkaügyi bírósághoz fordult, amely első fokon közel százmillió forintot ítélt meg neki. A bíróság kimondta, nem álltak fenn a jogszabályi feltételei a rendkívüli felmondásnak. Ha közös megegyezéssel távozhatott volna a kabinetigazgató, akkor is körülbelül hatvanmillió forint járt volna neki a munkaszerződése alapján.
A felmondást Balogh Zsolt akkori megbízott vezérigazgató írta alá, aki a Magyar Nemzet által feltárt nagymértékű végkielégítésekről is döntött.
A lap megkeresésére Szalai László megerősítette, hogy valóban rendkívüli felmondással, végkielégítés nélkül küldték el tavaly a cégtől, és hogy az emiatt indult munkaügyi pert nem jogerősen megnyerte. Azonban menesztésének okairól egyelőre nem kívánt többet mondani.
A BKV-nál elismerték, hogy Balogh Zsolt döntött a rendkívüli felmondásról, mert az akkori megbízott vezérigazgató szerint a munkavállaló mulasztást követett el. Kiemelték: nagy kárt okoz a cégnek ennek a hatalmas összegnek a kifizetése, de mivel a társaság jelenlegi vezetése nem lát nagy esélyt a munkaügyi per megnyerésére, ezért várhatóan nem fellebbeznek az elsőfokú ítélet ellen. Rámutattak: ha a másodfokú bíróság is a munkavállalónak adna igazat, az addig eltelt időszak járandóságait is ki kellene fizetnie a BKV-nak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Együttműködik az MVM Zrt. a pécsi...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...