Szarvas miatt lesz teljes útzár egy magyar sztrádán
2020. január 18. szombat 16:00

Teljesen lezárják az M1-es autópályát vasárnap reggel a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között vadkihajtás miatt - közölte a rendőrség a honlapján.
A közlemény szerint a pályát előreláthatólag 8 órától 10 óráig zárják le a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei Nagyegyháza és Óbarok térségében. Az autópálya forgalmát mindkét irányból az 1-es számú főútra terelik - tették hozzá.
Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, egy célzott akcióról van szó. Már több visszajelzést kaptak, hogy a pálya említett szakasza mellett szarvast láttak.
Mivel az M1-es ezen szakaszán a vadvédő háló távolabb van az úttesttől, így egy mintegy 50 ezer négyzetméteres, erdős területet zárnak körbe, ahol - a szakemberek vélekedése szerint - megbújhatott egy szarvas.
Az illetékes vadásztársaság, a rendőrség és a közút szakemberei vasárnap az említett időpontban megpróbálják a pályán kívülre hajtani a vadat - tette hozzá.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...