Sólyom Révkomáromba látogat
2009. augusztus 19. szerda 18:51
Mint a közleményben írják, Sólyom László köztársasági elnök a révkomáromi Szent István Szoborbizottság meghívására augusztus 21-én, pénteken részt vesz és beszédet mond Révkomáromban a közadakozásból állított Szent István-szobor avatásán.
A látogatást a magyar fél a diplomáciai szokásoknak megfelelően bejelentette a szlovák illetékeseknél - teszik hozzá.
A szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke szerdán nyilatkozatában "diplomáciai provokációnak" nevezte, hogy a magyar államfő azon a napon látogat Révkomáromba, amikor Szlovákia arra emlékezik, hogy területét a Varsói Szerződés csapatai 41 évvel ezelőtt szállták meg.
"Diplomácia provokációnak tartom, hogy Sólyom László magyar elnök éppen augusztus 21-én látogat Dél-Szlovákiába, azon a napon, amikor Szlovákia területének megszállására emlékezünk. Messzemenően elfogadhatatlan, hogy a Magyar Köztársaság feje a volt Varsói Szerződés megszálló csapatai és a magyar tankok nyomdokain indult el, amelyek lőtték lakosságunkat, és néhány évtizedre elnyomták a demokráciát területünkön" - olvasható Juraj Horváth nyilatkozatában, melyet szerdán hozott nyilvánosságra Pozsonyban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...