Sólyom-affér: Szlovákia nem kér bocsánatot
2009. augusztus 25. kedd 10:03
Szlovákia nem kér bocsánatot Sólyom László kiutasítása miatt - mondta Szlovákia budapesti nagykövete, Peter Weiss az MTV Híradójának, miután tárgyalt Balázs Péter külügyminiszterrel. A miniszter hétfő délután azt követően kérette magához a diplomatát, hogy múlt pénteken Szlovákia - biztonsági kockázatra hivatkozva - nem engedte területére lépni a révkomáromi Szent István-szobor avatására igyekvő Sólyom László államfőt.
A Híradó tudósítása szerint a szlovák nagykövet a várakozó újságírókat kikerülve, a hátsó bejáraton ment be a Külügyminisztérium épületébe. Mikor kijött, azt mondta: a magyar diplomácia hibája, hogy a magyar köztársasági elnököt kiutasították Szlovákiából. "El tudja képzelni, hogy a magyar államfő bocsánatot kérjen azért, mert meg sem hívta vezetőinket egy olyan eseményre, amely a szuverén Szlovák Köztársaság területén zajlik? Na látja, ezért mi sem fogunk elnézést kérni a kitiltásárt Sólyom Lászlótól, noha tiszteljük őt" - mondta Peter Weiss.
Balázs Péter külügyminiszter hétfőn szóban és írásban is határozottan tiltakozott a köztársasági elnök szlovákiai látogatásának meghiúsulása miatt. A külügy hétfői közleménye szerint a magyar-szlovák kapcsolatok áttekintése a héten még több alkalommal is megtörténik: a tárca uniós tagállamokkal való kapcsolattartásért felelős szakállamtitkára csütörtökön látogat Pozsonyba, Balázs Péter pedig vasárnap a szlovéniai Bledben tartandó nemzetközi tanácskozáson találkozni fog a szlovák külügyminiszterrel.
origo.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Ingyen fagyizna a Balcsin? Keresse az...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...