Sláger, Danubius: még nem engedték el a "húzóneveket"
2009. november 06. péntek 16:07
A hatályban lévő szerződéseket akkor sem mondják fel, ha csak "kis időkieséssel" jelentkeznek november 18., azaz országos jogosultságuk lejárta után - közölte Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatója; a reggeli műsort vezető Bochkor Gábor-Boros Lajos párossal 2010 végéig szóló megállapodásuk van, és attól nem szándékoznak elállni.
Egy ilyen döntés tulajdonosi kompetencia - jegyezte meg Földes Ádám, a Danubius Rádió vezérigazgatója, akinek közlése szerint előreláthatólag a jövő héten születnek meg az ezzel kapcsolatos döntések. Arra konkrétumok említése nélkül felhívta a figyelmet: a médiában általános, hogy versenykorlátozó passzus is helyet kap a "húzóemberek" szerződésében.
A médiahatóság múlt kedden döntött arról, mely pályázók üzemeltethetik a két országos kereskedelmi jogosultságot, két nappal ezelőtt pedig már alá is írták a győztesekkel a műsorszolgáltatási szerződést.
A Sláger jelenlegi frekvenciáját az FM1 Zrt. nyerte el, amely sajtóértesülések szerint átvenné a Bumeráng című reggeli műsort jegyző Bochkor Gábort és Boros Lajost, míg a Danubius hullámhosszán reggel hallható Sebestyén Balázst a november 19. első másodpercétől itt jelentkező, az Advenio Zrt. által működtetett Klassz Rádióval "hozták hírbe".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...