Schiffernél betelt a pohár, kilépett az LMP-ből
2018. május 07. hétfő 11:10
Kilépett az LMP-ből Schiffer András pártalapító, egykori társelnök. Közösségi oldalán hétfőn azt írta, az "utolsó csepp a pohárban" Szabó Szabolcs (Együtt) csatlakozása volt az LMP parlamenti frakciójához. Az LMP köszönetet mond a párt alapítójának és sajnálattal veszi tudomásul Schiffer András kilépését.
A politikus két évvel ezelőtt vonult vissza a párt vezetéséből és adta vissza parlamenti mandátumát, párttagságát azonban mostanáig fenntartotta.
Mint közölte, akkor úgy látta, másfajta közéleti szerepvállalása jótékony harmóniában lesz az LMP politikájával, de - fogalmazott -, nem így alakult. Ez számára múlt szeptemberben, a "werberi stratégia élesítésénél vált nagyon világossá". Miután pártja Ron Werber kampánystratégával kezdett dolgozni, fokozatosan vonult ki a párt belső életéből.
"Az utolsó csepp a pohárban: Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselőjének csatlakozása az egykoron általam vezetett parlamenti frakcióhoz" - írta, kifogásolva, hogy míg számára a szabadkereskedelem előrenyomulásának megállítása a cél, Szabó Szabolcs szerint a szabadkereskedelem jó.
A pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendeljük alá a taktikai szempontokat és nem fordítva - fogalmazott.
Sorait úgy zárta: az LMP 2013-as újjászületésénél azt írta ki a képzeletbeli homlokzatra: "Van, ami nem eladó!"; azóta ez a jelmondat is a feledés homályába veszett.
Az LMP közleményében reagált a hírre, amelyet az MTI-hez is eljuttatott. Ebben köszönetét fejezi ki Schiffer Andrásnak. Mint írták, nélküle ez a párt nem jött volna létre, és ma nem létezne. Ő rakta le az ökopolitika alapjait Magyarországon és az ő munkája is kellett ahhoz, hogy az LMP ma a régió legerősebb zöldpártja.
"Kilépését sajnálattal vesszük tudomásul, ugyanakkor sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is" - zárul a közlemény.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...