Schiffer szerint egységes marad az LMP frakciója
2012. január 16. hétfő 11:36
Schiffer András szerint nem fog kettészakadni az LMP frakciója azért, mert szombaton bejelentette lemondását a képviselőcsoport vezetéséről.
Újságírói kérdésre válaszolva kizártnak nevezte a szakadást a politikus hétfőn reggel az LMP frakciójának ülésére érkezve.
A frakcióülésen, a kiszivárgott hírek szerint, a résztvevők a Scheiring Gábor pénteken napvilágra került levelét, illetve Schiffer András szombati lemondását követően kialakult helyzetet is megtárgyalják.
Scheiring Gábor a múlt héten jelezte pártja frakciójának és választmányának szóló levelében, hogy a következő kilenc hónapban doktori disszertációjának szenteli idejét, február elsejétől lemond a párt gazdasági kabinetjének vezetéséről. A levélben azt írta, parlamenti mandátumát egyelőre megtartaná, heti egy napot tud politikával foglalkozni, fizetésének "ennek megfelelő részét", négyötödét felajánlja a pártnak, de ha ez párttársainak nem elfogadható, képviselői mandátumát is szívesen visszadja.
Az ülésre érkező Scheiring Gábor azt mondta, hogy csak később adnak tájékoztatást a kialakult helyzetről és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes is csak annyit felelt, hogy „először egymással kell a dolgokat megtárgyalni".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Visszahívják a Lidlben árusított...

