Rózsaünnep lesz a Fővárosi Állatkertben péntektől
2018. június 07. csütörtök 12:30

Péntektől vasárnapig rózsás programokkal várja a közönséget a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahol a rózsákhoz, valamint egyes állatokhoz kapcsolódó bemutatókkal készülnek. A Rózsa család- vagy keresztnevűek ezen a három napon díjmentesen kereshetik fel az állatkertet.
A háromnapos rendezvényen az állatkert kertészetének rózsa fajtabemutatójával, Magyarország vezető kertészeteinek rózsa kompozícióival, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) tematikus ismertetőivel, valamint virágkötészeti bemutatóval várják a növénybarátokat - közölte az intézmény az MTI-vel.
Lesznek ezek mellett a Rózsaünnephez kapcsolódó rendkívüli állatos programok is, amelyeken a közönség a rózsás gödényeket, a rózsakakadukat, illetve a rózsás flamingókat ismerheti meg közelebbről.
A változatos programkínálatot pénteken népművészeti bemutató és utcaszínház, szombaton és vasárnap pedig napi két-két bábelőadás teszi teljessé, sőt vasárnap délben a Főkapu térnél egy nosztalgikus koncertre is sor kerül a XV. Kerületi Fúvószenekari Egyesület jóvoltából.
A kertben a Rózsaünnep programjain túl felkereshetik az érdeklődők a nemrégiben született kölyökállatokat például az elefántháznál, a gorilláknál, a gyűrűsfarkú makiknál és a zebráknál is, de vannak kölykök a kenguruknál és az indiai antilopoknál is.
Érdemes meglátogatni Bongót, a gorillakölyök idősebbik, 2010-ben született testvérét is, ő ugyanis nemsokára elhagyja az állatkertet, mivel felnőtt korba lépő állatként egy másik állatkertbe utazik. Emellett nemrégiben elkezdődött a Lepkekert idei szezonja is: a Pálmaház szomszédságában található bemutatóhelyen több száz trópusi lepke között sétálhat a közönség.
Mindezeken túl május közepe óta nyitva áll a látogatók előtt a Holnemvolt Vár, az állatkert új játszóparkja is.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...