Rendszeresen terrorizálta 12 éves osztálytársát egy fiú

2020. november 23. hétfő 17:30

Rendszeresen terrorizálta 12 éves osztálytársát egy fiú

A bíróság elrendelte egy 14 éves fiú letartóztatását, aki hónapokon keresztül terrorizálta 12 éves osztálytársát. A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványa alapján hozott végzés végleges, a kényszerintézkedést javítóintézetben kell végrehajtani - tájékoztatta a Nógrád megyei főügyész hétfőn az MTI-t. 

 

 

Bóna Gyula elmondta: a 14 éves fiú idén szeptember és november között egy Nógrád megyei általános iskolában rendszeresen bántalmazta és megalázta egyik osztálytársát. Az osztályteremben, az iskola folyosóján és az öltözőben is folyamatosan fenyegette a kisfiút, hogy megveri, megöli, naponta megpofozta, karját és hasát ököllel ütlegelte, sípcsontját rugdosta, tollal és ceruzával szurkálta a nyakát.

Egyik alkalommal arra kérte a terrorizált gyereket, adja neki a márkás pulóverét, majd napokig azzal fenyegette, hogy ha nem kapja meg, akkor meg fogja verni vagy megöli. A fiú végül a pulóvert bevitte a zsarolónak, aki azonban ekkor már nem azt, hanem a sértett által aznap viselt felsőt követelte.

A gyanúsított egy másik alkalommal berángatta a gyereket a mosdóba, ahol többször megpofozta és erősen sípcsonton rúgta.

A letartóztatott fiú zaklatás, garázdaság és könnyű testi sértés vétségével, valamint zsarolás és személyi szabadság megsértése bűntettével gyanúsítható - közölte a főügyész.

MTI